Pályázati felhívás a 2024-es Szegedi Ifjúsági Napok Civil Falujában történő megjelenésre
A Szegedi Ifjúsági Napok szervezőiként kiemelten fontosnak tartjuk a civil szféra társadalmi szerepvállalását. Az idei évben is lesz Civil Falu a fesztiválon, ahová várjuk a szegedi vagy Szeged vonzáskörzetében működő szervezetek jelentkezését. Jelen pályázat keretében 20 szervezetnek tudunk lehetőséget biztosítani a kitelepülésre. Zárjuk együtt a nyarat a SZIN Fesztiválon 2024. augusztus 28-31. között!
A pályázat kiírója és lebonyolítója: Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. (6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.)
Pályázók köre: a Szegeden vagy vonzáskörzetében állandó csapattal és rendszeres tevékenységgel rendelkező, bejegyzett civil szervezetek és intézmények
Téma: Fiatalok szerepe a civil szektorban
A civil szektor számára az egyik kihívás a fiatalok bevonása a tevékenységekbe, valamint motiválásuk a hosszabb távú elköteleződésre. Az utánpótlás képzése egy fontos feladat a szervezetek által képviselt értékek hosszútávú fenntarthatóságához.
Szakmai tevékenység
A pályázóktól részletesen kidolgozott, interaktív tevékenységekkel megvalósítható programtervet várunk, amelyek elsősorban a 14-35 éves korosztályt szólítják meg. Az aktivitásoknak nem csak a pályázó szervezet bemutatását kell szolgálniuk, hanem illeszkedniük kell az idei témához, célozniuk kell a fesztiválozók aktivitásának növelését és széles körű bevonását. A pályázat értékelésénél a tevékenységek egyedisége, kivitelezhetősége és innovatív jellege kiemelten kerül figyelembe vételre.
Pályázati feltételek
Pályázni kizárólag a Fesztivál teljes idejére (2024. 08. 28-31.) lehet, minden nap 12-19 óra között biztosított állandó jelenléttel és tevékenységgel.
A kitelepüléshez és a tevékenységekhez szükséges eszközök (sátor/pavilon, kreatív alapanyagok, bevonó játékok stb.) biztosítása, valamint ki- és bepakolása a szervezetek feladata.
A tevékenységek megvalósításába más szervezetek, előadók és szakemberek is bevonhatóak. Részükre a kitelepülő biztosítja a belépőjegyet a pályázat keretében igénybe vehető mennyiségből vagy saját forrásból.
A kitelepülő szervezetek számára biztosítunk:
- 9 négyzetméternyi területet
- egy sörpad garnitúrát (1 asztal és 2 pad)
- maximum 2 db bérletet és 8 db napijegyet
Kérjük a Pályázókat, hogy olyan projekteket nyújtsanak be, amelyek ezekkel a belépőszámokkal és feltételekkel megvalósíthatók!
A pályázati űrlap a következő linken érhető el: https://civilfalu.hu/palyazat
A pályázat beküldésének határideje: 2024. június 23. 23:59 (vasárnap)
A beküldési határidőt követően az űrlap automatikusan lezár, ezt követően pályázat benyújtására nincs lehetőség. Többszörös beküldés esetén az utolsó kerül figyelembe vételre.
Jelen pályázat keretében 20 szervezet kap lehetőséget a Fesztiválon való megjelenésre.
Értékelés szempontjai
- formai követelmények megléte (ezek hiányában nem tudjuk a pályázatot értékelni)
- program illeszkedése a szervezet szakmai tevékenységéhez és a 2024-es Civil Falu témájához
- tevékenységek színessége, interaktivitása, egyedisége és innovatív jellege
A pályázatokat ezen szempontok szerint, pontozással bíráljuk el. A pontok összege alapján sorrend kerül megállapításra. Az első 20 pályázó kap lehetőséget a megjelenésre. Visszalépés esetén a soron következő pályázó kerül felkérésre.
Értesítés a döntésről
A döntésről a pályázókat legkésőbb 2024. július 1-ig értesítjük e-mailben. A kitelepülők teljes listája közzétételre kerül a civilfalu.hu weboldalon a Fesztivál megkezdése előtt.
A nyertes pályázókkal a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. megállapodást köt, amely tartalmazza a Fesztiválon történő részvétellel, a technikai eszközök biztosításával, a munkamegosztással és a tevékenységekkel kapcsolatos feltételeket. A szerződéskötés további feltétele az egyszeri adminisztrációs díj megfizetése (15.000 Ft + ÁFA).
A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatás az info@civilfalu.hu e-mail címen kérhető.
A Szegedi Ifjúsági Napokkal és a Civil Faluval kapcsolatos hírek és további információk elérhetőek az alábbi oldalakon.
Szegedi Ifjúsági Napok
szin.org
facebook.com/szin.official
facebook.com/events/3473758206199921
instagram.com/szinofficial
youtube.com/user/SZINOfficial
Civil Falu
civilfalu.hu
facebook.com/civilfalu
facebook.com/events/761380779530482
instagram.com/civilfalu
youtube.com/@civilfalu